Rég volt bejegyzés, de ez is mutatja, hogy ez mennyire fontos! Túl sok érzés gyülemlett fel bennem, hisz sokáig tartani kellett magam, hogy elrendezzem a dolgokat, de most meg kell engedjem, hogy kitörjenek belőlem. Igen pityergek és igen szomorú vagyok, de boldog is. Tökre fura érzésmix.
Mióta elmúltam 30 éves, a család és a barátok eléggé aktívan
érdeklődnek arról „mikójönababa”, mert benne vagyok a korban. Ezt a kérdést,
igyekszem mindig poénnal elütni, így kevesebb a sértődés. Az igazság az, hogy
nem kell a 0-24 felelősség cirka életem végéig (még). Majd egyszer.
Cuki milyen
naív tudok lenni. Azért a felelősség és a gondoskodó, tanító szerep megtalál egyéb
területeken, hisz munkában volt 10 lurkóm. 10 lurkóm, akiket nem csak szakmailag,
de emberileg is nagyon közel engedtem magamhoz. Fontosak lettek a számomra, és
egy felsőbb döntés következtében átszervezik őket más vezető alá.
Ebbe a kis
csapatba, a kezdetektől benne vagyok, általuk váltam csoportvezetővé.
Kimondhatatlanul (nem is igaz, mert ki tudom mondani sőt még leírni is) hálás
vagyok a sorsnak, hogy összefújt minket a szél. Ilyenkor eszembe jut, hogy
nincsenek véletlenek. Nekünk találkozni kellett, és tartalmi időt együtt
tölteni. Büszke vagyok a lurkóimra, azért, amilyenek. TÖBB ILYEN EMBERT a
világnak, vagy ne, mert így még különlegesebbek. Nekem legalábbis mindig azok lesznek. Imádtam a velük való munkának minden percét, és a munkán kívülieket is…mert
bizony befogadtam őket a szívembe és a barátaimmá váltak. Nem számít, hogy
milyen messze leszünk egymástól (költőien túlzok, mert egy csapatrész egy
emeletet költözik, a másik rész meg Pécsen marad ott ahol eddig) köztünk már
van egy konneksön (ezt nyugodtan veheti mindenki fenyegetésnek).
Nem minden nap
kap az ember olyan búcsúajándékot, amire ha rágondolok is, gyűlik a könny a
szemembe. Gyűlik, mert piszkosul mázlistának érzem magam, hogy ismerhetem őket
és kiérdemeltem a tiszteletüket és a szeretetüket. Az aji az egy scrap book, és egy csak nekem címkézett házi pálinka, amit receptre írtak ffel nekem. A könyv Gru-s unikornios, ami
telis tele van a közös élményeinkkel, fotókkal és kézzel írva (igen, még a fiúk
is tollat ragadtak)
Srácok, én már fél éve készülök arra, hogy ez a nap el fog
jönni, de csak most szembesültem vele, hogy hétfőn ott fogok ülni az asztalunknál
egyedül, és várom, hogy beérjetek reggel és mosolyogva köszöntsük egymás.
Köszönöm, hogy vagytok nekem, tudom, hogy nem fog messzire
sodorni minket az élet, mostmár felnőttetek, ideje kierpülni. Na ezért sincs
még saját gyerek, mert ezt az elengedés dolgot még azt hiszem elég nehezen
viselem..lehet még túl önző vagyok.
LOVE YOU ALL TK OM!
Waiting for the end to come
Wishing I had
strength to stand
This is not what I
had planned
It's out of my
control
Flying at the speed
of light
Thoughts were
spinning in my head
So many things were
left unsaid
It's hard to let
you go
Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése