2017. december 3., vasárnap

Waiting for the end - azaz byebye TK OM

Rég volt bejegyzés, de ez is mutatja, hogy ez mennyire fontos! Túl sok érzés gyülemlett fel bennem, hisz sokáig tartani kellett magam, hogy elrendezzem a dolgokat, de most meg kell engedjem, hogy kitörjenek belőlem. Igen pityergek és igen szomorú vagyok, de boldog is. Tökre fura érzésmix.


Mióta elmúltam 30 éves, a család és a barátok eléggé aktívan érdeklődnek arról „mikójönababa”, mert benne vagyok a korban. Ezt a kérdést, igyekszem mindig poénnal elütni, így kevesebb a sértődés. Az igazság az, hogy nem kell a 0-24 felelősség cirka életem végéig (még). Majd egyszer.

Cuki milyen naív tudok lenni. Azért a felelősség és a gondoskodó, tanító szerep megtalál egyéb területeken, hisz munkában volt 10 lurkóm. 10 lurkóm, akiket nem csak szakmailag, de emberileg is nagyon közel engedtem magamhoz. Fontosak lettek a számomra, és egy felsőbb döntés következtében átszervezik őket más vezető alá. 

Ebbe a kis csapatba, a kezdetektől benne vagyok, általuk váltam csoportvezetővé. Kimondhatatlanul (nem is igaz, mert ki tudom mondani sőt még leírni is) hálás vagyok a sorsnak, hogy összefújt minket a szél. Ilyenkor eszembe jut, hogy nincsenek véletlenek. Nekünk találkozni kellett, és tartalmi időt együtt tölteni. Büszke vagyok a lurkóimra, azért, amilyenek. TÖBB ILYEN EMBERT a világnak, vagy ne, mert így még különlegesebbek. Nekem legalábbis mindig azok lesznek. Imádtam a velük való munkának minden percét, és a munkán kívülieket is…mert bizony befogadtam őket a szívembe és a barátaimmá váltak. Nem számít, hogy milyen messze leszünk egymástól (költőien túlzok, mert egy csapatrész egy emeletet költözik, a másik rész meg Pécsen marad ott ahol eddig) köztünk már van egy konneksön (ezt nyugodtan veheti mindenki fenyegetésnek). 

Nem minden nap kap az ember olyan búcsúajándékot, amire ha rágondolok is, gyűlik a könny a szemembe. Gyűlik, mert piszkosul mázlistának érzem magam, hogy ismerhetem őket és kiérdemeltem a tiszteletüket és a szeretetüket. Az aji az egy scrap book, és egy csak nekem címkézett házi pálinka, amit receptre írtak ffel nekem. A könyv Gru-s unikornios, ami telis tele van a közös élményeinkkel, fotókkal és kézzel írva (igen, még a fiúk is tollat ragadtak) 

Srácok, én már fél éve készülök arra, hogy ez a nap el fog jönni, de csak most szembesültem vele, hogy hétfőn ott fogok ülni az asztalunknál egyedül, és várom, hogy beérjetek reggel és mosolyogva köszöntsük egymás.

Köszönöm, hogy vagytok nekem, tudom, hogy nem fog messzire sodorni minket az élet, mostmár felnőttetek, ideje kierpülni. Na ezért sincs még saját gyerek, mert ezt az elengedés dolgot  még azt hiszem elég nehezen viselem..lehet még túl önző vagyok.



LOVE YOU ALL TK OM!

Waiting for the end to come
Wishing I had strength to stand
This is not what I had planned
It's out of my control
Flying at the speed of light
Thoughts were spinning in my head
So many things were left unsaid
It's hard to let you go




Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése