2018. február 8., csütörtök

2018.02.08 Utazás Norvégiába - Avagy napló helyett Part 1.

Forrás: Saját fotó
Hát igen, nekünk elment a józan eszünk, mondhatnák néhányan, hisz otthonról az ismerőseink többségse valami melegebb helyre menekül a "zord" magyarországi tél elől. No, hát igen, tudjuk, a fejünkre estünk, de mi Norvágiába jöttünk.



A mai nap úgy indult mint a többi (Not). Volt otthon finom tej (Not), és megittuk a reggeli kávénkat. Mivel iszonyúan felkészült utazók vagyunk és a világért se hagynánk mindent az utolsó percre, teljesen össze voltunk pakolva (Not). Amúgy ennek ellére teljesen hamar összekészültünk. 11-re mentünk Vityóért, ahol még segítettünk neki 1,5 bőröndnyi cuccot elpakolgatni a mi bőröndjeinkbe, ami azt eredményezte, hogy pont annyi kilós volt a csomagom, amit fel kellett adni (Not), és nem 2,5 kilóval több! Vityóé bezzeg 19,9 kg volt, tud élni :D Cserébe különleges eljárásban részesültünk, mert külön kocsi vitt minket a repülőhöz és elsőnek szállhattunk fel a gépre!

Ami azt illeti, eléggé meglepődtem magamon, mert egy kicsit se izgultam a repülésen (True Story). Zenét hallgattam, rágóztam így hamar elröpült (padabumtsiiiii) a 2,5 óra, ami nálam már extra soknak számít. Nem tudom mi lesz ha ráadjuk a fejünket Izlandra, az álmomban az 6 órás út volt, de igaziból "csak" 4. De nyilván meg fogja érni a fáradtságot!

Mire landoltunk, már sötétedett, de a felhők fölött még láttunk kis napfényt és szép volt a tenger és a tavak és a mindenek. Kaptunk fuvart és egy szempillantás alatt (egy óra hóviharos kocsikázás, ahol hópihe alakú hópihék estek, mint legutóbb Pesten) ott is voltunk a szálláshelyünkön,  mondhatni a Farm, ahol élünkön. Itt úgy működik a dolog, ha van egy Farmod, akkor van egy fő épületed és mellék házikók. A család a fő épületben lakik, és amint az ifjak már elég nagyok, a szülők a kintibb házakba vonulnak lakni, hogy betartsák azt a szabályt, hogy "ha meg akarod látogatni a családod, akkor cipőt venni kell". Alíz, a vendéglátónk egy Farmon él, az egyik melléképületben. (a postaláda 1 km sétára van!)

Forrás: Saját fotó
Finom Gulyáslevessel várt minket és hamar előkerült a pálinka amit gondosan berámoltunk a táskánkba. Azt a tippet kaptuk, és olvastuk is, hogy az alkohol bazi drága Norvágiában,így jobban járunk, ha a reptéren a duty free-ben feltankolunk, ahol "kedvezményesen" 55 NOK (~5,5 EUR). Igencsak drága a berúgás! De így lett búzasör (Haandbyggeriet; Ardenne Blond) , ami megkockáztatom finomabb mint a Hoegarden (ezt ha valaki ezen kijelentésemet a szememre meri vetni, azonnal letagadom ezen kinyilatkoztatásom, egy szempillantás alatt!)

Nyugi van itt, a szél susog be az ablakon, már sötét van. Az alvóhelyünk az emeleten előkészítve vár minket. Picit bepánikoltam, mikor megtudtam, hogy 15 fok van fenn, de a tollpaplan amire nem vagyok allergiás (Not, allergiás vagyok rá, de most nem voltam hajlandó vele törődni, hisz kellett a melege), melegített minket, a kiskifli/nagykifli hasznossági rátája elég magas volt. Mindezekkel meglepő módon fázás nélkül aludtunk reggelig. (alig várva, hogy kinézhessünk a teraszon, és világosba láthassuk a tájat!)




Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése