Kép: Saját forrás Lassan sportot fogok űzni abból, hogy a születésnapomon külföldön legyek. Kezdődött ez 2 éve, amikoris üzleti úton voltam Essen-ben...Először fura volt nem otthon lenni ezen a napon, de megpróbáltam a jó oldalát nézni. Idén úgy hozta a sors - a azért mi is besegítettünk - , hogy irány Norvégia.
Amikor ez tervbe került, egyből kijelentettem, hogy akkor: Szülinapomra, én akarni sarki fény. (túlságosan megbabonázott ez az égi jelenség, és igen előkelő helyet foglal el a nem létező bakancslistámon, illetve, ha létezne ez a lista akkor a top 10-be benne lenne.) De azért több tényező állt eme vágyam útjába.
Teljesség igénye nélkül:
 |
| Forrás: itt |
- Oslóhoz egy jó sarkifény-néző spot nincs közel, nagyon nincs
- Igen, el lehet utazni oda ami több napos túra, és drága (Norvégiában kevés az autópálya, ahol mondjuk kb 100-zal mehetsz, ellenben rengeteg autóút van, ahol a sebességed elérheti a 70-et is!.)
- az időjárás amúgy se ideális, eléggé felhőset mondtak (bár északon elég jó előrejelzést mond a Nothern Lights radar; nagyon kedves a mai estét illetően Oslo környékére: WAIT (mert ugye, ha GO, akkor spuri, mert látható, ha TRY akkor kétesélyes, ha WAIT, akkor maradj ahol vagy és várj a szebb jövőre.)
Tehát a sarki fény project mostanra kilőve, de mégis szerettem volna valami nagyon menő helyet találni, ami belátható távolságon belül van és mégis izgi. Ezért is vagyok hálás Vándoful blogjának, mert itt bukkantam rá Verdens Ende-re, azaz a Világ Végére.
Amint ezt elolvastam, hogy van ilyen hely, egyből rázizzentem. A Douglas Adams rajongó énemnek egyből bekapcsolt a Galaxis útikalauz stopposok ötrészes trilógia 2. kötete a Vendéglő a Világ Végén.
Meg ahogy Vándorful is írja, milyen menő egy olyan helyen lenni, amit így hívnak.
Azért reméltük hogy nem lesz Univerzum robbanás, ellenben látunk valami szépet, amit eddig mér nem. Szerencsére a tervemet Ákos, Vityó és Alíz is támogatták, még ők sem jártak errefele, így tehát reggel megettünk egy bőséges zabkását, készítettünk szendvicseket (kacsazsírral és spanyol kolbásszal), amit norvégesen becsomagolt Ákos, miután Alíz betréningezte. Zsírpapírhoz hasonló papírba belerakjuk, és majdnem mint a hentesnél, ráhajtjuk, de ahelyett, hogy szépen aláhajtanánk a széle füleket, majdhogynem feltekerjük ide-oda hajtogatással. Így biztosítjuk azt, hogy ne nyíljon ki szállítás közben.
 |
| Kép: saját forrás |
Szóval szendvics kész, kocsi letakarítva, söfőr Ákos, nincs más hátra, INDULÁÁÁS! Odafele a kompos utat választottuk, hazafele meg a 7,5 km-es alagutat a fjord alatt. Mind a kettő egy élmény önmagában is, de talán a komp picit látványosabb volt. Otthon hol kompoltam? A Balatonon. Na, ott még Vad Fruttik komp koncerten is voltam (és itt a két komp között Ivettel simán átugrottunk, ez jelen esetben elég para lenne), de azért itt Norvégiában teljesen más a komp szó jelentése.
 |
| Kép: saját forrás |
Moss-nál szálltunk be, és 4 sávban álltak az autók és várták, hogy felszállhassanak az előzetesen megváltott komp jegyükkel. Majd a távolban elkezdtünk közeledni látni egy nagy tornyot, na az a hajónk teteje volt. És csak jött, jött és jött...majd mi meg szépen beálltunk a "gyomrába". Ez a komp egy komplett (padabumtsii) város, kényelmes panoráma kilátással és gyerekeknek játszóházzal és étteremmel. Így a kedves utasok a 30 perces komputat a lehető legkényelmesebb körülmények között élvezhetik a melegben, szép kilátással. Azért mi felöltöztünk és kimentünk megnézni ablakon túl is a látványt, a csöppet szeles teraszról, de azt kell mondjam, hogy megérte.
Miutánb kikomponáltuk magunkat (ismét egy elmés szóvicc), nekiindultunk a még kb 40 perces utunknak. És ahogy haladtunk egyre délebbre és délebbre úgy tűnt el körülöttünk a hó. Meg is lepődtünk, hogy elkezdtünk színeket látni, zöldeket, barnákat. Egyre és egyre közelebb a tengerhez és kevesebb hó. Mint egy ovis vártam, hogy megpillanthassam a Világ Végét, és mikor beléptünk Tjøme-be, hevesebben kezdett verni a szívem.
 |
| Fotó: Saját forrás |
Pont egy Világ Vége lovarda mellett van a "bejárat" (mert amúgy ez egy nemzeti park) és egy kellemes ösvény vezet el minket a Vippefyret (alias vlágítótorony, ami e környező partok köveiből épült) Miután már kicsodálkoztam magam a világítótoronnyal, jutott annyi szikrához az agyam, hogy körbe is nézzek.
Amerre a szem ellát csak víz, hullámok és kopár szépen kerekre kopatott sziklák. És akkor előjött belőlünk a hiperaktív ötéves gyerek és uccu neki, fel a sziklákra és tovább és másszunk tovább (azért mielőtt mindenki infarktust kapna: tökéletes túracipőnk van és nem volt csúszós a szikla, plusz nem volt olyan meredek, teljesen besétálható)
 |
| Fotó: Saját forrás |
Az volt a durva, hogy a szél az meglehetősen fújt, csak úgy csapkodtak a hullámok fel a sziklákra, gyönyőrű színekben pompázott a tenger. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nincs is ennyi árnyalata a kéknek. A látvány teljesen megbabonázott, ezen a helyen órákat tudtam volna tölteni csak azzal, hogy nézem a vizet és hallgatom a hullámokat. Nem is tudom, hogy láttam e már eddigi életem során ehhez foghatót.
 |
| Fotó: Saját forrás |
Hajtott minket a kíváncsisá, hogy mi van a következő szikla mögött és amögött, onnan milyen lehet a látvány? És azt vettük észre, mint az Asterix és Kleopátrában, mikor a munkások építették a piramist, de kifogytak az építőanyagből: "EEEEfogytak a kövek". Na itt is, elfogytak, nem volt tovább, csak a víz és a tér. Ennél a pontnál megállapította Ákos, hogy a Föld lapos, én meg azt hogy banán alakú. Mindig jut idő a fontos dolgok megbeszélésére. Mindig.
 |
| Kép: Saját forrás |
Sikerült ráállni egy olyanra, ami tökre olyan volt, mint a Gyalogkakukk és a Préroifarkas világából lépett volna ki. (már előre el volt repesztve, hogy a Prérifarkas lezuhanjon vele, de mi baromi bátrak voltunk és ráálltunk!
És hamár a Világ Végéig eljöttünk, akkor persze, hogy térjünk be a Világ Végén található étterembe (Verdens Ende Spiseriet), ahol egy ital kísérete mellett nem néztük meg az Univerzum pusztulását. Kivételesen. Viszont nagyon jó volt megmelegedni a kinti egy órás sziklamászás és szélvihar okozta kihűlésből.
 |
| Képek: felső saját forrás, alsó itt |
nem kaptatok lapot a Világ Végéről...)
De azért kompenzálva voltam rendesen, a látvánnyal, plusz mikor már a finom melegből bámultunk kifele, elkezdett esni a hó. Igen, mindig esik a szülinapomkor, biztos tudta az időjárás a GPS koordinátáim és küldött ide nekem egy kis havat.
 |
| Kép: Saját forrás |
Lassan búcsút kellett intenünk a tájnak, bevallom fájó szívvel hagytam ott, de indulni kellett vissza, mert koccintani kellett a születésnapunkra. (Alíznak február 14-én lesz, de akkor már nem leszünk itt). Szóval visszaértünk a Farmra, befűtöttünk, és a lobogú tűz mellett koccintottunk, majd Vityó készült szülinapi Birsalmasajt tortával, amire személyre szabottan rakott fel gyertyákat (igen, enyém a csavart sárga meg az I, mint Ivett. HP= Happy Birthday, A= Alíz, I= Ivett a csavarintős meg Melinda). Még megvártam a születésem perceit, tudtam, hogy anyu hívni fog és énekel nekem, és így is lett. Utána mentünk aluszkálni, hát nem ekellett altatni.
Nagyon hálás vagyok, hogy idén is ilyen különleges szülinapom lehetett!!!
 |
| Kép: Saját forrás |
Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!
