A kiabálásról szerintem már írtam. Az ember akkor kiabál ha dühös, ha fáj neki valami. A gyerekek őszintébbek, mert rögtön sírnak ha veszélyben érzik a lelküket. A felnőtt nem ilyen. Gyűjti gyűjti a dühét. Ezen "mérgekből" kiválóan gyúródik lelkünkben az a bizonyos stresszgombóc, ami rág belülről és próbál utunkba állni. Ilyenkor menjünk ki egy rétre ahol senki nem hall minket és kiabáljunk bele a világba. Ha erre nincs lehetőségünk, menjünk el egy Vad Fruttik koncertre. Itt garantáltan ki tudjuk magunkból adni ami fáj és felszabadultan hajthatjuk álomra a fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése