Ülök a számítógép előtt, és éppen megnyitom a blogot, hogy a kigondolt napi boldogságomat közöljem. Éppen uzsonnázom, isteni zabkásámat, amikor hirtelen a torkom elkezd kaparni. Olyan mintha félrenyeltem volna, de ez nem történt meg valójában. Elkezdek köhögni, hátha jobb lesz....és már érzem ahogy hatalmasodik el rajtam a levegővisszatartás, fulladásérzet, a pulzusszámom az egekben, már-már homályosodik el minden, még egy pillanat és győz a pánik...és akkor mikor éppen elveszteném az ítélőképességemet, a vizespoharam után nyúlok, iszom gyorsan egy szuszra sok pici kortyot, és kényszerítem magam a nyugodt és lassú lélegzésre. 30 másodperccel később a pulzusom normalizálódik, a légzésem kiegyensúlyozott. Persze mindeközben barátnőmnek skype-on írom a helyzetjelentést, mert tudom, hogy megszólalni képtelen lennék, mint aki elnémult. A torkom még kapar most is, de a fejem tiszta. Megérkezett a már jól ismert bal kar zsibbadás és rámtört az álmosság. ezek azt jelentik a rohamnak vége. utórezgés van.
Szerintem sohase leszek tünetmentes, mert alapszemélyiségemből adódik az, hogy hajlamos vagyok a szorongásra és a pszichoszomatikus tünetekre. de igenis fel lehet készülni ezekre a helyzetekre a megfelelő praktikákat be lehet gyakorolni. Törekedni kell a lelki harmóniára, tudom, hogy nehéz, de változni sose könnyű. Ilyenkor főleg érzem a blog létjogosultságát, ha már csak magamon kívül egy valakinek hasznosak ezek az irományok, már megéri a belefektetett energia.
Most kifejezetten büszke vagyok magamra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése