|
Kép: Saját forrás |
A szerencse az volt, hogy tegnap esett (naná, mert a szülinapomon mindig esik) ezzel kínálva nekünk kiváló lehetőséget, hogy kipróbáljuk a Sífutást. (Noooormáááálliiis????! Hát a Sí az hogy fut?)
|
Kép: Saját forrás |
Kezdjük a napot az ilyen aktív sportolás előtt egészséges reggelivel. zabkása erre a legalkalmasabb, lenmaggal banánnal és mandulával meg kókusszal. Minél nagyobb adagot együnk meg belőle, mert kelleni fog az energia (és a combizom, de azt ugyebár egy reggeli alatt nem lehet összeszedni). Ha megettünk mindent, és erejünk teljében vagyunk, akkor készítsük elő a léceket és a cipőt és a botokat. Mindegyik spcekós természetesen. A cipő egy elég kényelmes bőr túracipőre emlékeztet, annyi extrával, hogy az irrán van egy fém rész, amit a lécbe be kell akasztani, így érjük el a (csak) egy pontos rögzítést, mert itt a sarok az szabadon libeg. Alíz elmagyarázta nekünk a léc fiziológiáját.
|
Kép: Saját forrás |
Ezek íves lécek, és ha benne van az egypontos kötésben a lábunk és ráállunk egy lábbal a lécre akkor az megtapad a hóban (ha ezt a részt előzetesen a hó állagának megfelelő wax-szal bewaxoljuk), így lehet "kapaszkodni", viszont ha két lábbal ráállunk, akkor tud csúszni. A sífutás valójában hasonló a korcsolyás hajtós mozdulatokra, de itt még a bottal (ellentétes kéz láb használattal - ezt mire megjegyeztem...) is rá tudunk segíten. Ami még szuper, hogy a friss hóba szotak "bemarni" sífutó vájatokat, így a kezdőknek (mint én is) tökéletes szamárvezetés.
Igen, nyilván elestem, de csak egyszer. Egy rettentő stresszes helyzetbe kerültem, át kellett csúszni az úton. A lejtőt megoldottam, de nem voltam felkészülve a túl oldal dombocskájára. képzeljünk el egy gyök kettes sebességet, és rajzfilmes egyensúlykibillenést, majd egy balra eldőlést. Na, a felállás....fúúú...ha Vityó nem szed fel, akkor lehet még ott fetrengenék mint egy büdösbogár. (Hirtelen sok lett a léc, a kéz a láb a bot, és ezeket nehéz volt ekkora stresszhelyzetben koordinálni)
A végére elég kellemesen ráéreztem, és egy kellemes 1,5 órás játszadozás után (mert teljesen leizzadtam) úgy döntöttünk, hogy pihenünk egy keveset.
|
Kép: Saját forrás |
Kellett pihenni bizony, mert terben volt egy "kis séta" Alíz kertjéből;
Vityó cselesen nem árulta el mi az ördögi terve, de mint utóbb kiderült, kb 5 kilómétert sátálgattunk a térdig érő hóban, jégben, hegyenvölgyünárkonbokron (kb 500 m szintkülönbséggel), hogy kijuthassunk a közeli fjord öbölbe, Skiphelle-be (ejtsd: Siphelle). Ami alapvetően egy strand és pihenőövezet stéggel és horgászással. Mi itt megettük a madárlátta szendvicsünket és ittunk egyet a gyönyörű látvány egészségére.
Őszintén mondom megérte az út (még akkor is, mikor a megjegesedett hó tetején lavírozol, és riméánkodsz, hogy légyszi ne most szakadjon be alattad és zuhanj le combközépig. De minden rimánkodás hiába, a random generátor győzött és persze mindeig te alattad szakadt be.
A kedvencem mégis az volt, mikor szemünk elé tárult az öböl. és ránzuhant az a mérhetetlen nyugalom. Nem volt szél, rendesen hallottad a gondolataid. A víz lágy hullámzása, a hihetetlen színek...ezt kellene felírni receptre, nem a Xanaxot. Lementünk a stégre, ahol Vityó és Alíz nyáron szokott horgászni. Most kissé elhagyatott volt, de azért volt kirakva néhány horgászbot tarto "Y" (alias Zonja, így hívtam gyerekkoromba ezeket a fájat, mert azt képzeltem kacsatalpak és úgy sétáltam velük, hogy közbe lépegetett a Zonja. A Zonját meg egy régi rajzfilmből vettem, a Péter és a farkasból)
|
Kép: Saját forrás |
|
Kép: Saját forrás |
Útközben is voltak természetesen szépségek, mint jégfal, nyúl ugrás nyomok, Vityó óriásnyúl urgás nyomok és Ákos eltaknyolás nyomok. (hehe, én Sífutás közben, ő meg járás közben esett el. Persze ez természetes, ha a jégpáncélra ráesett porhóra lépsz lejtőn lefele). Mondhatni nyomott hagyott a tájban, és tuti itt marad örökre és nem fedi el a hóesés, ami persze elkapott minket hazafele.
A téli Norvég "naplementében" az a fura, hogy szerintem 4 órán keresztül megy le. 4 órán át az az érzésem volt, hogy "na, most" , "na most", "na most fog ránksötétedni"...de nem így lett. És mikor sötét lett, akkor is láttunk eleget, mert a hó minden létező fényt visszavert. Ezért a séta megkoronázására csináltam kolleginám kérésére egy hóangyalt. (Naívan azt hittem puhára fogok esni, de itt a hó teteje bezzeg be tudott fagyni, így nem szakadt be alattam)
|
Kép: Saját forrás |
Így még finomabb volt a vacsora, amivel Alíz és Vityó készültek nekünk, Sütőtökkrémleves és kacsamellsteak
rutabaga pürével.
A végére néhány kép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése