2018. február 11., vasárnap

2018.02.11 Sífutás és egy kis túra - Avagy napló helyett Part 4.

Kép: Saját forrás
Meglepő fordulatnak nem mondanám, de jelenleg itt a Farmon minden nap esik a hó. És nem posztoljuk ki a fészbukkra, hogy újé esik a hó, mert itt inkább az a fura ha nem esik. Amit kiposzolnék minden nap a hóval kapcsolatban, az az esés fajtái lennének. Láttunk hópihe alaku hópihés hullást, vízszintesen hullást sűrűn, akkor nagy pihe darabos szakadást, függőleges hullást pici gubacsokkal, és mindenirányból esős sűrűset. Szerintem ebből is lehetne legalább egy Gyűrűk Ura trilógiát írni, és akkor még nem is beszéltem a leesett hó állagairól. (mert itt a hó nem kap lehetőséget a teljes felolvadásra, több rétegben gyűlik, olvad, töpped, frisshó, majd ráfagyás stb..)

Kép: Saját forrás
A szerencse az volt, hogy tegnap esett (naná, mert a szülinapomon mindig esik) ezzel kínálva nekünk kiváló lehetőséget, hogy kipróbáljuk a Sífutást. (Noooormáááálliiis????! Hát a Sí az hogy fut?)

Kép: Saját forrás
Kezdjük a napot az ilyen aktív sportolás előtt egészséges reggelivel. zabkása erre a legalkalmasabb, lenmaggal banánnal és mandulával meg kókusszal. Minél nagyobb adagot együnk meg belőle, mert kelleni fog az energia (és a combizom, de azt ugyebár egy reggeli alatt nem lehet összeszedni). Ha megettünk mindent, és erejünk teljében vagyunk, akkor készítsük elő a léceket és a cipőt és a botokat. Mindegyik spcekós természetesen. A cipő egy elég kényelmes bőr túracipőre emlékeztet, annyi extrával, hogy az irrán van egy fém rész, amit a lécbe be kell akasztani, így érjük el a (csak) egy pontos rögzítést, mert itt a sarok az szabadon libeg. Alíz elmagyarázta nekünk a léc fiziológiáját.

Kép: Saját forrás
Kép: Saját forrás
Ezek íves lécek, és ha benne van az egypontos kötésben a lábunk és ráállunk egy lábbal a lécre akkor az megtapad a hóban (ha ezt a részt előzetesen a hó állagának megfelelő wax-szal bewaxoljuk), így lehet "kapaszkodni", viszont ha két lábbal ráállunk, akkor tud csúszni. A sífutás valójában hasonló a korcsolyás hajtós mozdulatokra, de itt még a bottal (ellentétes kéz láb használattal - ezt mire megjegyeztem...) is rá tudunk segíten. Ami még szuper, hogy a friss hóba szotak "bemarni" sífutó vájatokat, így a kezdőknek (mint én is) tökéletes szamárvezetés.

Igen, nyilván elestem, de csak egyszer. Egy rettentő stresszes helyzetbe kerültem, át kellett csúszni az úton. A lejtőt megoldottam, de nem voltam felkészülve a túl oldal dombocskájára. képzeljünk el egy gyök kettes sebességet, és rajzfilmes egyensúlykibillenést, majd egy balra eldőlést. Na, a felállás....fúúú...ha Vityó nem szed fel, akkor lehet még ott fetrengenék mint egy büdösbogár. (Hirtelen sok lett a léc, a kéz a láb a bot, és ezeket nehéz volt ekkora stresszhelyzetben koordinálni)
A végére elég kellemesen ráéreztem, és egy kellemes 1,5 órás játszadozás után (mert teljesen leizzadtam) úgy döntöttünk, hogy pihenünk egy keveset.

Kép: Saját forrás
Kellett pihenni bizony, mert terben volt egy "kis séta" Alíz kertjéből;
Kép: Saját forrás
Vityó cselesen nem árulta el mi az ördögi terve, de mint utóbb kiderült, kb 5 kilómétert sátálgattunk a térdig érő hóban, jégben, hegyenvölgyünárkonbokron (kb 500 m szintkülönbséggel), hogy kijuthassunk a közeli fjord öbölbe, Skiphelle-be (ejtsd: Siphelle). Ami alapvetően egy strand és pihenőövezet stéggel és horgászással. Mi itt megettük a madárlátta szendvicsünket és ittunk egyet a gyönyörű látvány egészségére.


Őszintén mondom megérte az út (még akkor is, mikor a megjegesedett hó tetején lavírozol, és riméánkodsz, hogy légyszi ne most szakadjon be alattad és zuhanj le combközépig. De minden rimánkodás hiába, a random generátor győzött és persze mindeig te alattad szakadt be.
Kép: Saját forrás

A kedvencem mégis az volt, mikor szemünk elé tárult az öböl. és ránzuhant az a mérhetetlen nyugalom. Nem volt szél, rendesen hallottad a gondolataid. A víz lágy hullámzása, a hihetetlen színek...ezt kellene felírni receptre, nem a Xanaxot. Lementünk a stégre, ahol Vityó és Alíz nyáron szokott horgászni. Most kissé elhagyatott volt, de azért volt kirakva néhány horgászbot tarto "Y" (alias Zonja, így hívtam gyerekkoromba ezeket a fájat, mert azt képzeltem kacsatalpak és úgy sétáltam velük, hogy közbe lépegetett a Zonja. A Zonját meg egy régi rajzfilmből vettem, a Péter és a farkasból)







Kép: Saját forrás
Kép: Saját forrás
Útközben is voltak természetesen szépségek, mint jégfal, nyúl ugrás nyomok, Vityó óriásnyúl urgás nyomok és Ákos eltaknyolás nyomok. (hehe, én Sífutás közben, ő meg járás közben esett el. Persze ez természetes, ha a jégpáncélra ráesett porhóra lépsz lejtőn lefele). Mondhatni nyomott hagyott a tájban, és tuti itt marad örökre és nem fedi el a hóesés, ami persze elkapott minket hazafele.







A téli Norvég "naplementében" az a fura, hogy szerintem 4 órán keresztül megy le. 4 órán át az az érzésem volt, hogy "na, most" , "na most", "na most fog ránksötétedni"...de nem így lett. És mikor sötét lett, akkor is láttunk eleget, mert a hó minden létező fényt visszavert. Ezért a séta megkoronázására csináltam kolleginám kérésére egy hóangyalt. (Naívan azt hittem puhára fogok esni, de itt a hó teteje bezzeg be tudott fagyni, így nem szakadt be alattam)






Kép: Saját forrás
Így még finomabb volt a vacsora, amivel Alíz és Vityó készültek nekünk, Sütőtökkrémleves és kacsamellsteak rutabaga pürével.










A végére néhány kép:



Kép: Saját forrás


Kép: Saját forrás
Kép: Saját forrás



Kép: Saját forrás


































































Kövesd a Ne Ess Pánikba blogot a Facebookon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése