2014. december 13., szombat

Ákos koncert @ Aréna 2014.12.12. Utolsókból lesznek az elsők

Nehéz összeszedni a gondolatokat egy olyan koncertről, amit ennyire vegyes és intenzív érzésekkel vártam. Ákos munkásságának követése hosszú évekkel ezelőttre nyúlik vissza, őt is jó helyen és időben ismertem meg ahhoz, hogy ekkora hatással volt/van/lesz rám. Mikor kijött a 2084-es albummal, valahol megnyugodtam, mert olyan hangulatvilághoz talált vissza, amit mindig is szerettem benne. De Ákos akármihez nyúl, az mindig is profi, átgondolt és igényes.





A dátum 2014.12.12, ez a duplanapos Aréna koncert első napja, és igazándiból a második meghirdetett koncertdátum. Eredeti és először egyetlennek gondolt időpont az a 2014.12.13-a, szombat volt. Ákos, facebook oldalán meghirdette a koncertet és a jegyek ismét rekordidő alatt elfogytak, pedig az emberek mégcsak nem is sejthették, hogy kedvencük mivel fog most előrukkolni. Lévén, hogy a rádiós és egyéb hirdetések már ki voltak fizetve, úgy érezte a csapat, hogy furcsa lenne úgy reklámozni egy koncertet, ami már eleve teltházas, így elkezdtek alternatívákat keresni. Szerencséjükre az Arénéban péntekre, tehát a meghirdetett koncert előtti napra volt még hely. (Az utána lévő napra már foglalt volt az Aréna, így be kellett vállalni ezt a kellemetlen helyzetet) A mi nagy szerencsénkre, mert így, hogy majdnem az utolsó pillanatban kapcsoltunk, mégis elsők között láthattuk az új előadást.

Ákos, a koncert előtti héten az interjúiban elmondta, hogy nagyon fél, mit fog szólni a közönség, mert 1/3 Bonanza szerzeményeket dolgoztak át, 1/3 régi Ákos dalokat és 1/3 újabb számokat, és teletűzdelték apró érdekességekkel, amire nagyon kíváncsiak, mennyire lesznek vevők az emberek. (Zárójeles véleményem ezzel kapcsolatban csak annyi, hogy aki igazán ismeri Ákost, az tudhatja, hogy nem annyira tud melléfogni, ugyanakkor olyan széles skálán mozognak korban a rajongói, hogy biztos lesznek olyanok akik imádni fogják bármi is legyen az :) )

Mikor közeledtünk az Arénéhoz, már kígyózó sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak. Nem siettük el az érkezést, a koncert 20:00-ra volt kiírva, tudtuk, hogy 20.30 előtt itt nem lesz semmi. Előzenekara meg Ákosnak nem szokott lenni, ő szereti maga felépíteni a hangulatot. Jól tettük azért, hogy időben érkeztünk, mert a ruhatár sort és az italpultnál hömpölygő tömeg kiszolgálását ki kellett várni. Bár nem tudom mi lett volna, ha nem vagyunk kissé szemtelenek. Akkor még lehet most is ott állnánk a sorunkra várva. Rengetegen panaszolták, hogy miután kiállták a ruhatár sort, közölték velük, hogy sajnos megtelt, menjenek máshova, és így vesztek el az értékes koncert előtti percek. Nekünk tökéletes volt az időzítés, welcome drinkünket megszerezve, kabátlanodva indultunk be a küzdőtérre.

A tömeg látványa eléggé mellbevágó volt, így úgy határoztunk, hogy nem nyomulunk előre a sokasággal, hanem a keverőpult magasságában, bal oldalt az oldalső vészkijáratoknál letáborozunk. Nagyon jó döntésnek bizonyult, mert kitűnően hallottunk, láttunk, és volt helyünk ugrálni és énekelni, ami számunkra a legfontosabb tényező volt, ugyanis, mindegyik számnak annyira örültünk, hogy majdnem kiugrottunk a bőrünkből.

Ákos mai előadása különleges volt, nemcsak azért, mert hosszú évek után újra együtt dolgozik egykori Bonanza Banzai-os harcostársával, Hauber Zsolttal, hanem mert kellő alázattal nyúlt hozzá és hangszerelték át a régebbi, számomra sokat jelentő dalait.

Sejtettem, hogy az új középalbumról az Újrakezdhetnénkkel fog indulni az este, majd annyira erős kezdődalokat sikerült összeválogatnia, hogy alig jutottunk szóhoz. 1984, Alig hitted, Ne keress engem....és a Szabadíts fel (Ikon c. albumról, egyik legkedvesebb számom). Meglepődtem, mert nagyon régen nem hallottam élőben ezt a dalt. Itt következett egy kis csemege, mert a dalba beleépítettek részleteket A bosszú népéből. Itt megint picit visszakanyarodtunk az újabb számokhoz, mint Kapuzárás, Előkelő idegen és Tengermoraj. Megérte türelmesnek lenni, mert itt is nem várt fordulatok következtek. Calypso (Bonanza Banzai)...Csak Te vagy, Térj vissza (Bonanza Banzai) egybegyúrva a Beavatással.

Ez annyira erős dalsorrend volt, hogy nem is számítottunk arra, hogy ezt még lehet fokozni, de lehetett...Láss bennem mást (előben ezt is ritkán játszották) Barátom (Bonanza Banzai) akusztikus verziója, Ákos egyedül egy gitárral adta elő. Interjúiban valószínű ettől a résztől tartott kicsit, mesélte, hogy fél, mert van egy blokk, ahol sok lassú számot tettek egymás mellé, és reméli, hogy az emberek nem a büfébe fognak ácsorogni ezek alatt. Dehogy ácsorogtak a büfében, izgatottan várták a következő dalt, ami  a Persze hajnal van megint (Bonanza Banzai) volt és a Keresem az utam követett.

A Veled utazom erejéig visszakanyarodtunk dinamikusabb irányba, majd jött a Jóslat (Bonanza Banzai) a Vér szava, amibe Depeche Mode dalt a Black Celebration-t ékelték be. Aki még eddig nem hitte azt, hogy ez élete legjobb Ákos koncertje, annak minden kétsége elillant, amikor felcsendült, hogy: "Az angyalok városa, mostantól démonok otthona..." (Ne fájjon többé). Két lassúbb számmal vezethettük le a felhalmozódott energiáinkat, Amikor szerettél és az Érintővel. A visszatps előtt újra örülhettek a régi Ákos rajongók, ahogy mi is, mert a Táncolj velem és a Tánc a vékony jégen (Bonanza Banzai) mixét az Ikon és az Elmondatott követte (Bonanza Banza)
A kis szünet után az Igazánnal tért vissza a zenekar, és útravalónak, a közönség megkapta ajándékba a Csak a dalt (Bonanza Banzai) a Mindenki táncolt és a Kezemet nyújtomat (Bonanza Banzai).
A koncert, mint mindig az Adjon Istennel végződött, és hatalmas éljenzés és taps zárta az estét.

Ákos és zenekara (Szintetizátorok: Lepés Gábor, Hauber Zsolt; Dobok- Bánfalvi Sándor) kitett magáért, minden a helyén volt. A fények, a dalok közti kivetítések, a hangszerelés, hangosítás, remek csapatmunkának lehettünk szem és fültanúi. Ismételten hiányérzet nélkül jöhettünk haza. Sajnáltuk, hogy ilyen hamar elröppent ez a 2 óra, és egy valami biztos, ha lesz turné, a legtöbb helyen újra akarjuk élni ezt a csodát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése